2015. március 29., vasárnap

Süel az inspiráló Nőkért - 2015 - werk

Újra itt a tavasz, és mi újra kerestünk három szupernőt, akik méltán viselhetik az "inspiráló" címet, mert izgalmas életútjuk vagy éppen pörgős, pozitív személyiségük mások számára is példa lehet.
Február végén már tudtuk ki lett az a három szerencsés, akik fotósunk, Láng Peti kamerája előtt pózolnak majd Süelben.

Ez mindig egy olyan fotózás, ahol elképesztően izgulunk, legalábbis én biztosan, mert a lányokat nem ismerjük, bemutatkzás és képek alapján döntünk, aztán persze fogalmunk sincs mi lesz majd a fényképezőgép lencséje előtt.

                         

Sokat írtam már a pályázatról, így most inkább a fotózást mesélném el nektek egy picit részletesebben.



Idén 3 barna lányt választott a zsűri, de karakterüket tekintve nagyon mások voltak.
Ami a ruhákat illeti, megvolt már az elképzelésem, hogy melyik nyertesen, milyen összeállítást, színvilágot szeretnék látni de a hozzá kapcsolódó történetek még hiányoztak.

Rövid ötletelés után Editből cowboy lányt, Liliből vizitündért, Andiból zöld, tavasz tündért varázsoltunk, elsőként csak képzeletben.

                                  

Fantasztikus dolog, hogy van lehetőségünk hétköznapi szépségekre felhívni a figyelmet. A látványos átalakulások nemcsak a lányokat dobják fel, hanem a kis csapatunk is irtó lelkes:).

                          

A Marionnaud profi sminkese már készült a nagy napra és várta tőlünk a smink inspirációkat, amit a fenti irányvonalak alapján Ági el is készített.

                          

                          
                                
                        

Ezután jöttek a ruhapróbák és persze később a fotózás.
Szerencsére mindenkinek beletaláltunk a stílusába, illetve az ízlésébe (az évek meg a rutin:)), így nem volt különösebb javítgatni való a ruhapróba után.

A fotózáson egymást válltva álltak a lányok a kamerák elé és a tavalyi tanulságokból kiindulva, idén próbltunk minél megnyugtatóbb környezetet teremteni, amelyben egy amatör modell is magabiztosan érzi magát.

Láng Peti szuperül instruál de azért mégis nehéz ellazulni ha még sosem irányult rád ekkora figyelem. Próbáljátok egyszer ki... Nem is olyan könnyű ez a modellkedés. ;)


A végső képeket kedden reggel megtaláljátok majd a facebookon sok-sok Süel szépséggel együtt, illetve a lányokat is bemutatjuk nektek részletesebben. 
Addig is nézd meg most Edit átalakulását és ne felejts el jövőre jelentkezni!

Süel az Inspiráló Nőkért

                                                    
                                          


                                       


                                       



                                       












                                Lili


 Andi








Hogy tetszik?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése